💛 Egyensúly és szeretet minden családban
Mindannyian arra vágyunk, hogy apró trónörököseinkből boldog, kiegyensúlyozott felnőttek váljanak, akik felnőve magabiztosan irányítják saját „királyságukat”.
Azt kívánjuk nekik, hogy tudják, honnan jöttek, merre tartanak, és rátaláljanak arra az egyensúlyra, ami a boldog élet kulcsa.
⚔️🐎 A mindennapok kihívásai között
Közben azonban nekünk, szülőknek is helyt kell állnunk a saját „birodalmunkban”: megteremteni és fenntartani a család biztonságát, megtalálni az egyensúlyt a munka, a háztartás és a párkapcsolat között – mindezt egy olyan világban, amely egyre gyorsabban változik.
A nagycsaládok eltűnésével és a dolgozó nagyszülők hiányával a mindennapi segítség is sokszor elérhetetlenné vált, így a szülők gyakran maradnak egyedül a kisgyermekes évek kihívásaival.
🌷 Segítség és harmónia
Mi abban szeretnénk segíteni, hogy ez az időszak ne a rohanásról, hanem a szeretetről, a biztonságról és a harmóniáról szóljon.
Az Apró Királyság Családi Bölcsődét 2017-ben azzal a szándékkal hoztuk létre, hogy támogassuk a környékbeli családokat – anyákat, apákat, nagyszülőket – abban, hogy a hétköznapok nyugalmasabbak, könnyebbek legyenek, hogy arra koncentrálhassunk, ami fontos, egymásra.
☀️ Idő a családnak, idő egymásra
Fontos számunkra, hogy a szülők ne csak dolgozni tudjanak nyugodt szívvel, hanem legyen idejük egymásra, a pihenésre és a feltöltődésre is.
Hiszünk abban, hogy a boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolat a gyermekek jólétének alapja.
🎈 Ahol mindenki jól érzi magát
Bölcsődénk hétköznapokon a gyermekek napközbeni ellátását biztosítja – nemcsak a dolgozó szülők számára, hanem azoknak is, akik heti néhány napra keresnek szeretetteljes, biztonságos környezetet.
Célunk, hogy a nálunk töltött idő mindenki számára érték legyen:
önfeledten játszó gyerekeket, feltöltődött szülőket és harmóniában élő családokat szeretnénk látni magunk körül.

